A labor terem a 2001/2002-es tanév óta szolgálja ki a hallgatókat a különböző
tárgyak keretein belül. A Távközlés-informatikai szakirány a 2002/2003-as tanévben
kezdte meg működését és ezzel egyidőben lett az induló szakirány "főhadiszállása"
a labor terem. Itt található meg a szakirány saját szervere (web, mail, stb.)
is, a TILB.
A Rádiós, a Távközés és a Távközlés-informatikai szakirány hallgatói a negyedik
félévben ebben a teremben végzik a "Számítógép-hálózatok" című tárgy
gyakorlatait, valamint itt történik a félév végén a mérésbeszámoló is.
Az előbb említett szakirányosok az ötödik félévben szintén járnak ide gyakorlatra,
azonban most a "Protokollok és Szofverek I." című tárgy keretein belül.
A mérésbeszámolót is szintén itt kell teljesíteni.
A szakirányos hallgatók - az előbb említettek mellett - több tárgyat is
tanulnak itt. Többek között a "Hálózati operációs rendszerek I."
(röviden: opre 1), "Hálózati operácios rendszerek II."
(röviden: opre 2) és a "Kommunikációs rendszerek programozása"
(röviden: kommrep) című tárgyból az elméleti oktatás is itt folyik.
A szakirányos hallgatóknak lehetőségük van az órákon kívül is itt tartózkodniuk,
természetesen a labor nyitva tartási ideje alatt. Használhatók a berendezések,
legyen szó akár órai anyag gyakorlásáról vagy csak időtöltésről, internetezésről.
|