Tárgyak (bővebben)

Ezen az oldalon minden olyan tárgyról olvashatunk pár soros összefoglalót, amelyet teljesítenie kell egy Távközés-informatikus szakirányos hallgatónak az előírt három (vagy négy, esetleg öt :) év alatt, függetlenül attól, hogy szakirányos tárgy vagy sem. Azt is megtudhatjuk, hogy melyik félévben kell felvenni (ideális esetben).

180 kreditpontot kell összegyűjteni összesen az államvizsgáig. 10 kreditpontot ér a szakdolgozat, a "maradék" 170 - vagy esetleg több - kreditpont a meghatározott tárgyak sikeres teljesítésével szerezhető be. Az államvizsgára legalább összértékben 10 kreditpontnyi tárgyat kell választani.

A három év alatt 43 tárgyat kell teljesíteni minimum (kötelező + kötelezően választható). Elsőre soknak tűnhet, de nem vészes, pláne, hogy 6 félév áll rendelkezésre. Az végzett hallgatók száma is bizonyítja, hogy elvégezhető, de igaz, meg kell érte dolgozni (tanulni-tanulni-tanulni).

A szakirányos tárgyakat így jelöltük. Csak másik szakirányhoz tartozó tárgyakat kihagytuk a listából.

A pirossal írt tárgy oldalát valaki szerkeszti a honlapon keresztül, ezért zárolva van a megtekintése a szerkesztés befejezéséig. A táblázatot rendezhetjük a "Tárgy megnevezése", a "tárgy kódja" vagy akár a "felvétel féléve" szerint is növekvő vagy csökkenő sorrendben. A használata egyértelmű, íme a lista:
Tárgy megnevezése (tárgy kódja) felvétel féléve
Foglalt (nin9) 1. félév
A labor ezen időpontokban zárva van.
Hallgatói Önkormányzati hírek (hök) 1. félév
Hallgatói Önkormányzati hírek
Infokommunikációs rendszerek telj. vizsg. (NGD_MD096_1) 1. félév
A tárgy célja: − Infokommunikációs rendszerek teljesítőképességének vizsgálatára alkalmazható módszerek bemutatása. − Motiváló példaként néhány konkrét új megoldás, vizsgálati módszer, tudományos eredmény bemutatása. (Mi kell egy konferencia, folyóirat, IF-os folyóirat cikkhez?) − Egy konkrét modellező/szimulációs rendszer (OMNeT++) megismerése. − IETF szabványok jellemzői, készítésük folyamata konkrét példákon bemutatva. A tárgy témájához kapcsolódó RFC-k megismerése (RFC 2544, RFC 5180, RFC 8219).
Információ-biztonság (GKLM_TATM046) 1. félév
MSc levelező Információ-biztonság tárgy.
Szabad foglalkozás (n_i) 1. félév
 
Számítógép-architektúrák (NGM_TA009_1) 1. félév
A számítógépek alapelemeinek, felépítésének és működésének olyan tárgyalása, mely az előismeretek felhasználásával kellő elvi alapot ad a további speciális ismeretbővítésre és az alapvető hardver és szoftver feladatok kezelésére és gyakorlati megvalósítására. Korszerű számítógépekben alkalmazott rendszertechnikai megoldások bemutatása.
Számítógép-architektúrák (levelező) (LGM_TA009_1) 1. félév
A számítógépek alapelemeinek, felépítésének és működésének olyan tárgyalása, mely az előismeretek felhasználásával kellő elvi alapot ad a további speciális ismeretbővítésre és az alapvető hardver és szoftver feladatok kezelésére és gyakorlati megvalósítására. Korszerű számítógépekben alkalmazott rendszertechnikai megoldások bemutatása.
Digitális Rendszerek (NGB_TA009_1) 2. félév
 
IP alapú távközlés (NGM_TA011_1) 2. félév
Az IP alapú távközlési megoldások (rendszertechnika, protokollok, eszközök) bemutatása. A hallgatók képesek legyenek a bemutatott rendszereket megtervezni, megépíteni, működtetni. Ismerjék meg a minőségi és biztonsági követelményeket és azok kielégítésének módszereit.
IP alapú távközlés (levelező) (LGM_TA011_1) 2. félév
Az IP alapú távközlési megoldások (rendszertechnika, protokollok, eszközök) bemutatása. A hallgatók képesek legyenek a bemutatott rendszereket megtervezni, megépíteni, működtetni. Ismerjék meg a minőségi és biztonsági követelményeket és azok kielégítésének módszereit.
Digitális rendszerek (NGB_TA054_1) 3. félév
A digitális rendszerek alapelemeinek, felépítésének és működésének olyan tárgyalása, mely az előismeretek felhasználásával kellő elvi alapot ad a további speciális ismeretbővítésre és az alapvető hardver és szoftver feladatok kezelésére és gyakorlati megvalósítására.
Hálózatok biztonsága (MSc, levelező) (LGM_TA016_1) 3. félév
A tárgy keretében a hallgatók megismerik a kriptográfia alapfogalmait, a lehetséges támadások típusait. Betekintést nyernek a nyilvános és titkos kulcsú titkosítási eljárásokba és a legfontosabb kriptográfiai protokollokba. Elsajátítják a tűzfalakkal kapcsolatos alapvető ismereteket és gyakorolják valamely tűzfal (pl. Zorp) telepítését és beállítását. A tárgy része még a VPN elmélete és megvalósítása dedikált hálózati eszközökkel, illetve szoftverrel, valamint a szerverek biztonsági kérdései.
Kommunikációs rendszerek teljesítőképesség vizsgálata (NGD_MD025_1) 3. félév
A tárgyat az Infrastrukturális rendszerek modellezése és fejlesztése multidiszciplináris műszaki tudományi doktori iskolában tanítjuk
A tárgy célja, hogy a hallgatók elsajátítsák a kommunikációs rendszerek teljesítő­képesség vizsgálatának módszereit, és képessé váljanak ezeket önállóan alkalmazni.
Performance Analysis of ICT Systems (NGD_MDA64_1) 3. félév
Performance Analysis of ICT Systems is a PhD course.
Protokollok és szoftverek (NGB_TA027_1) 4. félév
A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek névfeloldás (DNS) a levelezés (SMTP, POP3, IMAP4), távoli elérés (telnet, ssh, Berkeley r*), fájl átviteli (FTP), fájl hozzáférési (NFS, SMB), Web hozzáférési (HTTP) protokollokkal és a HTML nyelv alapjaival és a stíluslapokkal. További oktatott protokollok: H.323, SIP, IPTV.
Számítógép hálózatok (ta37) 4. félév
A tantárgy célja a számítógép-hálózatok alapfogalmainak, legfontosabb protokolljainak, elterjedten használt fizikai-adatkapcsolati megvalósításainak, operációs rendszereinek megismertetése, a hálózatok teljesítőképesség-vizsgálatára alkalmazott módszerek bemutatása. A tárgy alapot nyújt a távközlés-informatika szakirány több tárgya számára.
Számítógép-hálózatok (NGB_TA007_1) 4. félév
A tantárgy célja a számítógép-hálózatok alapfogalmainak, legfontosabb protokolljainak, elterjedten használt fizikai-adatkapcsolati megvalósításainak, operációs rendszereinek megismertetése, a hálózatok teljesítőképesség-vizsgálatára alkalmazott módszerek bemutatása. A tárgy alapot nyújt az infokommunikáció szakirány több tárgya számára.
Számítógép-hálózatok (GKNB_TATM004) 4. félév
A Számítógép-hálózatok tárgy az új tantervben.
Számítógép-hálózatok (levelező) (LGB_TA007_1) 4. félév
A tantárgy célja a számítógép-hálózatok alapfogalmainak, legfontosabb protokolljainak, elterjedten használt fizikai-adatkapcsolati megvalósításainak, operációs rendszereinek megismertetése, a hálózatok teljesítőképesség-vizsgálatára alkalmazott módszerek bemutatása. A tárgy anyaga megfelel a nappali tagozatos tárgy anyagának.
Fakultatív C gyorstalpaló (ta_c) 5. félév
Ez egy virtuális tárgy, melynek keretében a távközlés-informatika szakirányos hallgatóink C programozási ismereteit szeretnénk egy kicsit javítani.
Hálózati operációs rendszerek (I.) (NGB_TA023_1) 5. félév
A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a UNIX belső felépítésével, a processzek közti kommunikáció és a biztonságos kommunikáció elméleti alapjaival. Megismerik és önállóan gyakorolják valamely UNIX fajta telepítését, felhasználók adminisztrációját, valamely parancsértelmező (pl. bash) alatt egyszerű scriptek írását és a hálózati szolgáltatások közül a következők felélesztését, konfigurálását: Web szerver (pl. Apache httpd), ssh szerver (sshd), NFS szerver, FTP szerver, smb szerver, névkiszolgáló (BIND), DHCP szerver, levelező szerver (pl. sendmail), útvonalválasztás megvalósítása (routed), tűzfal, HTTP proxy (pl. squid-cache), hálózati forgalom „manipulásása” (NAT, masquerade, port forwarding, csomagszűrés).
Hálózati operációs rendszerek I (ta65) 5. félév
Az infokommunikáció szakirány hallgatóinak elengedhetetlenül szükséges a számítógépes hálózatok legfontosabb operációs rendszereinek (UNIX, Windows 2000, Novell Netware) ismerete, különös tekintettel arra, hogy azok hogyan képesek a hálózati szolgáltatások nyújtására. A „Hálózati operációs rendszerek I.” tárgy célja, hogy a leendő mérnökök képesek legyenek egy vállalatnál minden lényeges hálózati szolgáltatást UNIX alatt megvalósítani. Ennek érdekében ismerjék meg a UNIX operációs rendszer működését, különös tekintettel a hálózati szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos területekre, szerezzenek gyakorlatot a UNIX adminisztrációjában, legyenek képesek a felsorolt szolgáltatásokat önállóan megvalósítani és fenntartani UNIX környezetben.
Hálózati operációs rendszerek_1 (NGB_TA047_1) 5. félév
Hálózati operációs rendszerek az új infokommunikáció szakirányon.
Hálózati operációs rendszerek_1 (GKNB_TATM011) 5. félév
Hálózati operációs rendszerek tárgy a 2017-ben indult új tanterv szerint
Hírközlés nemzetközi és hazai szabályozása (GKNM_TATM029) 5. félév
 
Interaktív TV rendszerek 1. (GKNB_TATM016) 5. félév
A tárgy célja az interaktív kábeltelevíziós hálózatok és alkotóelemeik áttekintése, a működési jellemzőik, valamint a kapcsolódó mérések áttekintése, illetve a laborgyakorlatokon ezek elsajátítása.
IP alapú kommunikáció (GKNB_TATM009) 5. félév
A tárgy célja a hálózati aktív eszközök (switchek, routerek) működésének megismerése, elmélyítése. Switching, Routing alapok megteremtése, valamint bevezetés a modern WLAN és tűzfaltechnológiákba.
Kommunikációs rendszerek programozása (NGB_TA024_1) 5. félév
A távközlés-informatika szakirány hallgatóinak fontos, hogy képesek legyenek kommunikációs rendszerek aktív elemeinek bekonfigurálására, programozására. A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a számítógép-hálózatok vezető aktív eszköz gyártói által használt konfigurációs felületekkel. A gyártók saját hatékony parancssoros felületet biztosítanak, valamint általában web-es felületet is. Az eszközök között szerepelnek: switchek, routerek, tűzfalak, VoIP-rendszerek, WLAN eszközök, behívó szerverek, stb.
Objektum orientált programozás (NGB_TA032_1) 5. félév
 
PHP alkalmazások (ta76) 5. félév
A tárgy célkitűzése, hogy a WEB-rendszerek üzemeltetése során egyre gyakrabban előforduló PHP alkalmazások programozhatóságához alapismereteket adjon, eszközeik tulajdonságait megismertesse.
Protokollok és szoftverek I (ta13) 5. félév
A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a levelező, távoli elérés, fájl átviteli, fájl hozzáférési, web hozzáférési protokollokkal és ezek biztonságos változataival, valamint a weblapok készítésének alapjaival. Ezekhez a témakörökhöz kapcsolódóan a hallgatók laborgyakorlatokon vesznek részt. A félév második felében a hallgatók megismerkednek az elosztott rendszerek tervezésével kapcsolatos paradigmákkal.
Szimuláció módszertana és alkalmazása (NGB_AU016_1) 5. félév
A diszkrét eseményvezérelt szimuláció és alkalmazása
Hálózati operációs rendszerek (II.) (NGB_TA023_2) 6. félév
A tárgy célkitűzése, hogy az előző félévben megismert UNIX rendszereken túl további széles körben elterjedt hálózati operációs rendszerekkel ismertesse meg a távközlés-informatika szakirány hallgatóit.
Hálózati operációs rendszerek II (ta68) 6. félév
A félév során a tanulók a Novell Netware-rel ismerkednek meg.
Hálózatok biztonsága (ta83) 6. félév
Alapfogalmak, rosszindulatú programok és támadások jellemrajza (férgek, vírusok, trójai faló, e-mail, összetett fenyegetések, biztonsági rések egyre gyorsabb kihasználása), kriptográfia (titkos kulcsú blokk kódolók, nyilvános kulcsú titkosítás), biztonságos átvitel (SSL, VPN), tűzfalak (alapfogalmak, IPTABLES, Zorp), behatolás észlelés, megelőzés (IDS, IPS), UNIX szerverek biztonsági kérdései, LDAP címtár, valamint gyakorlati dolgok: valamely támadások megvalósítása, puffer túlcsordulás (C-ben), UNIX vagy Linux szerver adminisztrálási hibáiból adódó betörések, jelszavak helyes megválasztása, szótáras törés. Miért nem szabad vakon bízni a titkosított kapcsolatokban? Webes biztonsági rések. Vezeték nélküli hálózatok biztonsági kérdései.
Hálózatok biztonsága (NGB_TA0028_1) 6. félév
A tárgy keretében a hallgatók megismerik a kriptográfia alapfogalmait, a lehetséges támadások típusait. Betekintést nyernek a nyilvános és titkos kulcsú titkosítási eljárásokba és a legfontosabb kriptográfiai protokollokba. Elsajátítják a tűzfalakkal kapcsolatos alapvető ismereteket és gyakorolják valamely tűzfal (pl. Zorp) telepítését és beállítását. A tárgy része még a VPN elmélete és megvalósítása dedikált hálózati eszközökkel, illetve szoftverrel, valamint a szerverek biztonsági kérdései.
Rádiórendszerek (GKNB_TATM013) 6. félév
 
Szakdolgozat (dipl) 6. félév
Szakdolgozat írás a választott témakörben.
Szakdolgozat (I.) (NGB_TA099_1) 6. félév
Ez a tárgy a BSc képzésbeli szakdolgozat készítés első féléve. A honlapon feltüntetett határidők az MSc Projekt labor 1 és 2 tárgyra is vonatkoznak. A projekt labor témákat eleve azzal a szándékkal hirdetjük meg, hogy egyben diplomaterv témák is.
Hálózati operációs rendszerek (III.) (NGB_TA023_3) 7. félév
A tárgy során áttekintjük a legfontosabb hálózati szolgáltatások működését és az alapvető protokollokat, részletesen tárgyaljuk a Windows Server 2003 üzemeltetését, az Exchange 2003 üzemeltetését, és a fontosabb webszerverek (IIS) beállítási lehetőségeit.
Hálózati operációs rendszerek_3 (NGB_TA047_3) 7. félév
A tárgy során áttekintjük a legfontosabb hálózati szolgáltatások működését és az alapvető protokollokat, részletesen tárgyaljuk a Windows Server 2008 üzemeltetését, és a fontosabb webszerverek beállítási lehetőségeit.
Kutatás (TUD_KUT_1) 7. félév
Mérések végzése tudományos kutatáshoz.
Szakdolgozat (II.) (NGB_TA099_2) 7. félév
BSc szakdolgozat készítés tárgy 2. féléve, MSc diplomamunka készítés.
Virtualizációs Technológiák (NGB_TA044_1) 7. félév
A hallgatók a félév során megismerkedhetnek a vezető virtualizációs, legyen akár az számítógép-, alkalmazás-, vagy megjelenítési megoldás. Elsajátíthatják az erőforrások logikai felosztását, menedzselését. A tárgy az elméleti alapozás után betekintést ad a nagyvállalati virtualizációs rendszerek tervezési és ütemezési feladataiba. Felvonultatja a virtualizációs szervezési problémák megoldási lehetőségeit. A tantárgyat ajánljuk azoknak, akik szeretnének a ma népszerű rendszertechnikai megoldásokkal és a virtualizációval, valamint a Cloud Computing rendszerek működésével.aaaaa
Virtualizációs Technológiák (Cloud Computing) (GKNB_TATM038) 7. félév
A hallgatók a félév során megismerkedhetnek a vezető virtualizációs, legyen akár az számítógép-, alkalmazás-, vagy megjelenítési megoldás. Elsajátíthatják az erőforrások logikai felosztását, menedzselését. A tárgy az elméleti alapozás után betekintést ad a nagyvállalati virtualizációs rendszerek tervezési és ütemezési feladataiba. Felvonultatja a virtualizációs szervezési problémák megoldási lehetőségeit. A tantárgyat ajánljuk azoknak, akik szeretnének a ma népszerű rendszertechnikai megoldásokkal és a virtualizációval, valamint a Cloud Computing rendszerek működésével.
 
--> csak a tárgyak listája <--

[ cikkek listája ]
Cikk: Palo Alto Cybersecurity Academy
Palo Alto Cybersecur...
Cikk: UTP kábel készítése
UTP kábel készítése
Cikk: Neptun használata Linux és Windows alatt
Neptun használata L...
Cikk: StoneGate CSGE minősítés szerezhető az egyetemen
StoneGate CSGE minő...